Virágok

A csodaszem régebbi tudományos, illetve botanikai neve alapján a cinerária (Senecio x hybridus syn. cruentus) igazi kedvelt télvégi, virágos, cserepes növényünk. A nemesítéseknek köszönhetően vált az európai kertek kora tavaszi, virágos növényévé.

Sokszínű és változatos vagyok!  A 3500 fajt magában foglaló fészkesvirágzatúak (Asteraceae) nemzetségébe tartozó csodaszem az Atlanti-óceán két nagyobb szigetcsoportjáról (Kanári- és Madeira-szigetek) származik, ahol hűvös, párás levegőjű erdei tisztásokon vadon él. Az angol és francia kertészek a múlt század első felében nemesítették az erdei fajból az élénk színű, sokvirágú fajtákat. A század második felében a német nemesítők is nagyon sok új fajtát hoztak létre. A csodaszem (cinerária) ritkásan szőrös, fonákukon sokszor kékes árnyalatú, üde, halványzöld, karéjos levelei körkörösen helyezkednek el, szépen körülvéve a fészekvirágzatot, amely lehet egyszerű, féltelt vagy telt, színe pedig igen változatos a kék, piros, rózsaszín, fehér és ezek árnyalatai. A fészkek lehetnek fehér, sárga vagy bordó színűek. A terebélyes bogernyőt alkotó virágzatnak minden egyes tagja egymagában is kis fészekvirágzat így összességükben igen dekoratív, szemetgyönyörködtető, színpompás csokrot alkotnak. A legkedveltebb fajtatípus a legnagyobb virágú 'Grandiflora'. A legmagasabb cineráriák 60-90 cm-es magasággal a 'Stellata' fajtába tartoznak, viráguk kicsi és csillag alakú. A 'Nana' fajtatípus egyedei kistermetűek, tömött növekedésűek, apró virágúak.  Leírása, igényei: A növény a magasságához képest, meglehetősen terebélyessé nőhet. A csodaszem (cinerária) származásából adódóan a hűvösebb, 10-16 °C körüli hőmérsékletet, valamint a magas páratartalmú klímát kedveli. Tápanyagban gazdag, kissé savanyú földet igényel. Világos, de közvetlen napsütéstől védett helyen érzi jól magát. Igen vízigényes, ezért talaját tartsuk állandóan nedvesen, száraz és meleg körülmények között gyakran permetezzük körülötte a levegőt. A cserepet állítsuk kavicsos tálcára vagy vegyük körbe nedves tőzeggel. Kiszáradásakor nagyon gyorsan lankad, alapos és bőséges beöntözés után azonban igen hamar ismét "talpraáll". A cserepet akár vízbe is meríthetjük. Arra ügyeljünk, hogy a virágzatát lehetőleg ne érje víz, mert emiatt a virágok megbarnulhatnak. Tápozni a virágzása alatt nitroszegény tápoldattal célszerű. A cinerária igen érzékeny a hideg huzatra. A virágok idő előtti elnyílásának leggyakoribb oka a száraz, meleg klíma és a kevés víz. Elvirágzás után, ami általában 4-6 hét a növény sajnos elpusztul. Hűvös és világos helyen tartva bőséges öntözés mellett kissé meghosszabbítható a virágzása. A fagyok elmúltával kiültethetjük a kertbe vagy az erkélyládába, félárnyékos helyre, ezzel szintén elérhetjük, hogy viszonylag hosszabb ideig virágozzon.

 Betegségek, kártevők: Hiába vízigényes növény igen érzékeny a túlöntözésre is. Emiatt megtámadhatja a szürkepenész, és a botritisz, ebben az esetben pedig alsó levelei különösen gyorsan elhervadhatnak, majd le is száradhatnak. A levéltetvek és a liszteskének is nevezett üvegházi molytetvek szintén kedvelik. Ellenük azonnal növényvédő szerrel kell védekeznünk, különben sajnos a növényt idő előtt ki kell dobnunk.

Szaporítása: A csodaszem (cinerária) szaporítása magvetéssel történik. Magját nyáron (május-június) vetik, majd a tél folyamán üvegházban, 5-7 fokon, párás környezetben nevelik. 12 fokos hőmérsékleten indul meg a virágképződés. A vásárlókhoz tél végén, február-március hónapokban bimbós vagy kezdeti virágzó állapotában kerül. Szaporításával a kertészetek foglalkoznak, mert házi körülmények között nehéz megteremteni számára az ideális környezeti feltételeket.

A csodaszem igen változatos színei miatt akár önállóan vagy más virágos szobanövényekkel, illetve zöld növényekkel társítva is remekül mutathat a lakásban. A hatás és a látvány fokozható, ha egy közös tartóedénybe több különböző színű növényt cseréppel együtt elhelyezünk, vagy beültetünk. Tapasztalatok szerin ablakközben tartva, az ottani általában hűvös és párás körülmények között virulhat a legtovább, akár 6-8 hétig is. Továbbnevelni sajnos nem lehet, mivel csak egyszer virágzik és azután elpusztul.

Az amarillisz igen kedvelt szobai dísznövényünk. Hatalmas virágaival színt visz a lakásba, főleg azért jelentős ez, mert általában télen virágoztatjuk, amikor más egyszerűen tartható virágos növényünk nem igazán nyílik. Az Amaryllis nemzetségből tulajdonképpen csak egy faj van kissé elterjedve dísznövényként, ugyanis a régebben ismert amarilliszt a Hippeastrum nemzetségbe sorolták, de megszokásból ezt a nevet használjuk. A cikkből a szerző személyes tapasztalatai mellett sok fontos és érdekes dolgot tudhatunk meg erről a gyönyörű virágról.

 Fagyérzékeny növények, 30-50 cm magasak, leveleik szalag alakúak. A hagyma nagy, akár a 8-10 cm-es átmérőt is elérheti. Általában 2-6 db nagy, tölcsér alakú virágot hoz, a virágok száma és nagysága függ a növény tápláltságától, korától is. Vannak egyszínű és csíkos fajták is, és előfordulnak teltvirágú változatok is. Vágott virágnak is sokáig eláll, de szerintem vétek lenne levágni. „Személyesen” narancssárga, bordó, fehér és rózsaszín cirmossal találkoztam.  Virágoztatás előtt szigorúan 2-3 hónap nyugalmi állapotot, ezután fokozatosan kb. 3 hónap tápoldatozást, és rendszeres öntözést igényelnek. Bálint gazda szerint attól a növénytől várható virág, amely az előző évben legalább 5 levelet hozott. Elvirágzás után a termést távolítsuk el, és tartsuk a növényt napos, kissé hűvösebb helyen, amíg jó idő be nem köszönt. Nyárra a növényt érdemes frissen trágyázott, mélyen felásott földbe, a kert egy napos részébe kiültetni. Ennek ellenére még nem volt 2 egyforma egyedem, ami ugyanúgy viselkedett volna. Ilyenkor öntözésre és tápoldatozásra van szüksége, hogy minél nagyobb leveleket hozhasson. Körülbelül szeptemberben szüntessük meg az öntözést és hagyjuk a növényt elszáradni, így életciklusát újra kezdi.

 Általában ha előbb hoz levelet, mint dárda alakú virágbimbót, akkor már nem virágzik. Azonban átverhetjük a virágunkat, ha letakarjuk a már levelet hozó hagymát pl. egy papírzacskóval. Ilyenkor még előfordul, hogy „kitolja” a virágszárat. Aki igazán kezdő kertész, az akkor jár a legjobban, ha eleve olyan hagymát vásárol, amelyik már bimbós. Ezt már csak cserépbe kell ültetni, és locsolgatni. Fontos,hogy a hagyma felső 1/3-a látsszon ki a földből.

 Szaporítása az anyanövény mellett fejlődő fiókhagymák különültetésével, vagy magvetéssel lehetséges. A magokat a kifejlődés után szinte azonnal el kell vetni, mert csíraképességüket hamar elvesztik. A vetéshez lényegében bármely virágföld megfelel. Mégis csak türelmes embereknek ajánlom, mert legalább 3 év szükséges, hogy virágozzanak. Ezeket a növénykéket télen sem kell pihentetni, az első pihentetést a virágoztatás előtti évben kell elvégezni, vagyis amikor a kis növényünk 3-4 éves lesz.

 Én a virágokat egy puha kis ecsettel meg szoktam porozni, és ilyenkor mag fejlődik, feltéve ha elég türelmesek vagyunk ezt kivárni. Érdekes dolog lehet összeporozni különböző színű egyedeket, hogy az utódok között milyen színűek lesznek. Gyakorlatban viszont még ez sajnos nem hozott eredményt, mert még sosem virágoztak egyszerre. Sajnos a magról való nevelés sem sikerült még, mert családtagjaim kidobálták az egyéves növényeimet, mert azt hitték gyomosak a cserepek.

Az amarilliszek leggyakoribb károsítója a vörösfoltosság, ez sajnos nálam is gyakran előfordul. A zinebes kezelés hatékony ellene, csak az a baj, hogy egészségre ártalmas, és lakásban való használata nem ajánlatos. Egészségesebb megoldás a beteg részek eltávolítása. A könyvek több károsítót említenek még, de amivel gyakorlatban találkoztam még, az a buroklevelek között bujkáló különféle atkák.

A mexikói csodahajnalka (Ipomoea lobata) gyönyörű kúszónövény, amely elegendő napsütés mellett a szabadban és a lakásban is gyorsan és buján fejlődik. Különösen jól mutat oszlopokhoz kötözve vagy falakra futtatva, ahol hajtásai akadály nélkül kúszhatnak. Mivel rendkívül gyorsan és nagyra nő, takarásra is alkalmas.

 A mexikói csodahajnalka (Ipomoea lobata) rendkívül érdekes, gazdagon virágzó kúszónövény. Bimbói pirosak, kinyílt virágai pedig halványsárgák. Virágszíne miatt "spanyol zászlónak" is nevezik. A piros bimbók a hajtások végén helyezkednek el alattuk pedig a kinyílt virágok. A virágok felnyílásával azok színe elhalványul, teljesen kinyílva csaknem fehérek. Júliustól októberig virágzik. A csodahajnalka háromkaréjú, enyhén fogazott levelei olykor szív alakúak, erezetük jól kirajzolódik. Sötétzöld vagy akár lilászöld árnyalatúak. Az első fagyok beálltával a növény elpusztul, de kis szerencsével hűvös helyiségben megpróbálhatjuk átteleltetni.  A magokat február vége és április eleje között vessük el cserépbe vagy ládába. A vetéshez levegős, megfelelő vízelvezetésű talajt használjunk. A legjobban tőzeg-homok keverékében fejlődnek. Az edény aljában drénréteg kialakítása ajánlatos. Májusban tegyük a cserepeket vagy ládákat napos meleg helyre, és öntözzük mindaddig a növénykéket, amíg elég nagyok lesznek ahhoz, hogy kiültethessük a kertbe. Természetesen nagyobb méretű edénybe is ültethetjük. Mindig fal, vagy támaszték mellé tegyük mert a növény hajtásai rendkívül gyorsan nőnek és azokat fel kell kötöznünk. Egész nyáron rendszeres öntözést igényel, és tápoldatot is adjunk neki. A szabadban nevelt növényeket kint hagyhatjuk, ilyenkor az első fagyok hatására a tövek elpusztulnak.

 Virágai rendkívül szokatlan megjelenésűek. A virágban az öt sziromlevél kis csővé forrt össze. A virágok különösen napos időben édes illatot árasztanak. A védett napos helyet kedveli. A szabadban nevelés erősebbé ellenállóbbá teszi a növényt. A rendszeres öntözés elengedhetetlen. Cserépben nevelés esetén naponta öntözzük, a szabadban hetente egyszer bőségesen. Heti egy alkalommal keverjünk az öntözővízhez tápoldatot is. Bár "palántaként" is lehet vásárolni a magról nevelés célszerű. Egyéves növényként tartják, de megfelelően teleltetve több évig élhet.

 A teleltetni kívánt növényt szedjük ki a földből, és világos hűvös helyen tartsuk. Télen kevés vizet igényel, tápoldatot egyáltalán ne adjunk neki. Kora tavasszal formára metszhetjük és újra kiültethetjük. Télikertben is tarthatjuk, ha ott a felkötözéshez elegendő a helyünk. Csak ollóval vághatjuk vissza, metszés után rendkívül gyorsan fejlődik. Hajtásai egy nyár alatt 3-4 méter hosszúak is lehetnek.

Amennyiben a levelein barna és sárga levélfoltok jelennek meg, gombafertőzést kapott a növényünk. Gombaölő szerrel kell kezelnünk. Csapadékos nyarakon ne álljon csepegő eresz alatt. Ha nincs elég meleg, ha kevés vizet vagy tápoldatot kapott a növény, akkor nem fejlődik kellőképpen. Levéltetvek nagyon ritkán fordulnak elő a levelein. Ha a növény szabadban fejlődik, erős vízsugárral mossuk le. A fertőzést megelőzhetjük, ha felaprított bodzalevelekből készült oldattal kezeljük, ezt az oldatot könnyen elkészíthetjük magunk is.

 A legrövidebb tenyészidejű fűszernövények egyike a Keresztesvirágúak ( Brassicaceae) családjába tartozó, valószínűleg az Etióp-magasföldről (a mai Irán területéről) származó kerti zsázsa (Lepidium sativum L.)

Kínában már i. e. 1500 évvel termesztették és fogyasztották. Korabeli feljegyzések szerint I. Yin császári miniszter a legfinomabb salátaként jegyezte fel a növényjegyzékben. Már az ókori perzsák, görögök számára is igen kedvelt fűszer és zöldség volt. Ezt a tényt bizonyítja az is, hogy az egyiptomi fáraósírokban megtalálták a növény maradványait. A lepis = pikkely szóból származtatják a becőkéjére utaló nevét. Napjainkban már világszerte termesztik. Míg a környező országokban és Nyugat-Európában a gyakran fogyasztott növények közé tartozik, hazánkban az utóbbi időkben kezd ismét népszerű lenni.  Ismertetése, termesztése: A kerti zsázsa egyéves, 20-40 cm magas, igen gyors növekedésű fűszer- és olajnövény. Igénytelensége miatt szinte valamennyi talajtípuson termeszthető. A levelek széle ép, vagy enyhén fogazott.. A 17-18. században háromcimpájú szikleveléért díszként is vetették. Fólia alá és kora tavasszal a fagyok elmúltával 0,5 cm mélyre, 20 cm-es sortávolságra sűrűn vetve szabadföldbe is elszórhatjuk a magokat. A fürtvirágzatba tömörülő apró, fehér, jó mézelő virágai a nyár elején (júniusban) nyílnak. A becőke termésben fejlődő apró, barna magok 2-3 hónap alatt érnek be.

A kerti zsázsa termesztése a téli vitaminszegény időszakban igen fontos. Cserépben, erkélyládában, lapos tálban és akár nedves szűrőpapiron vagy gyapotvattán a lakásban, az ablakpárkányon egész évben nevelhető.  Az előkészített (alaposan beöntözött) talajra vagy a benedvesített szűrőpapírra, vattára szórjuk rá a magokat, majd takarjuk egy kis újságpapírral és tegyük meleg helyre. Az optimális csírázási hőmérséklet a 18-22 °C. Amint a magvak elkezdenek csírázni, vegyük le a papírt és tegyük a veteményünket napos helyre. Lakásban termesztve naponta többször is öntözzük. A vetemény tartsuk mindig nedvesen, de ne pangjon alatta a víz, mert a kis növénykék könnyen kirothadnak. Lehetőleg ne öntözzük felülről, mert a gyorsan lehulló nagy vízcseppektől a növények elfekszenek. Érdemes vízáteresztő edényt használni, amit naponta 5-10 percre állítsunk vízbe, hogy a talaj jól átnedvesedhessen.

Szüret! Szaporítása megvetésről történik, amit akár a kertünkből szedett magokkal is megoldhatunk. A kerti zsázsa vetés után már 10-12 napra szedhető és fogyasztható, ugyanis szikleveles állapotban a legfinomabb. Zsenge levelei igen aromásak, enyhén csípős ízűek. A talaj felett elvágva, éles ollóval szüreteljük le a növényt. Mivel a legfinomabbak a zsázsa friss levélkéi és a növény tövei nem sarjadnak újra, ezért a folyamatos ellátás érdekében, érdemes kéthetente újravetni. 

Kórokozója nincs, de a kártevők közül a földibolhák a levelek megrágásával gondot okozhatnak. Biokertészeti tapasztalatok szerint a kerti zsázsának csiga- és levéltetű-riasztó hatása is van. Csigával fertőzött helyeken két-három sor zsázsa távol tartja a kártevőket a káposztaféléktől, salátáktól stb. Tapasztalatok szerint a cseresznye-, bodza-, meggyfák köré vetett kerti zsázsák jelentősen gyérítik a fekete levéltetveket.

Felhasználása: A kerti zsázsa igen fontos és értékes vitamin- és ásványisó-forrás. Jelentős C-vitamin-tartalmáért (50 mg/100 g) régen a hajósok skorbut ellen vitték magukkal a tengerre. A C-vitaminon kívül karotint, B1-, B2- és B6-vitamint továbbá jelentős mennyiségben különböző ásványi sókat, elsősorban káliumot, kalciumot, foszfort, nátriumot, jódot és vasat is tartalmaz. Fehérjetartalma és rosttartalma viszonylag nagy. Ételek fűszerezésére, friss saláták, szendvicsek, vegyestálak, körítések díszítésére valamint húsok, töltelékek, túrókeverékek fűszerezésére kiváló. Zsíros- vagy vajaskenyérre szórva is fogyasztható. A friss zsázsa kis csomókba kötve, alufóliába csomagolva a fagyasztóban is tárolható. Olajos magvait fűszerolajnak, Indiában pedig étolajnak használják. A kerti zsázsát sok országban az un. "fines herbess" (finom fűszerek) közé sorolják, mert fontos szerepe van a diétás betegek étrendjének változatosabbá tételében.

Gyógyhatásai: A kerti zsázsát a középkorban pikkelyes bőrbajok gyógyítására alkalmazták. Fűszeres, aromás, keserűanyagai étvágyfokozó hatásúak. Magjában vértisztító, és a skorbut ellen védő anyagok vannak. Baktériumölő hatású ezért a népi gyógyászatban gyulladáscsökkentésre valamint emésztési problémákra is használták. Ezenkívül alkalmazható vörösvértestképzést serkentőnek, vizelethajtónak, vércukorszint-csökkentőnek, valamint idegerősítőnek is. 

Jó ötlet! A kerti zsázsa lakásban nevelése gyermekeink számára is igazi élményt jelenthet. Igen rövid rövid idő alatt végigkövethetik az egyes növényi életfolyamatokat. A magok elvetését rájuk bízva, megfigyelhetik azok életre kelését, csírázását, a gyököcske, valamint a kis sziklevelek megjelenését és a növény gyors növekedését. A munkájuk után pedig ők maguk arathatják le a jól megérdemelt "termést".

Recept: Kerti-zsázsa saláta: Hozzávalók: - 50 dkg zsázsa, - 2 tojás, - 1 kanál tejszín, - csipet szerecsendió, - 2 szelet toast kenyér, - 3 evőkanál olívaolaj,

Öntethez: - 2 evőkanál vörösborecet, - só, - 1 csipet cukor

Elkészítése: A salátát kiválogatjuk, megmossuk, lecsepegtetjük. A tojást és a tejszínt összekeverjük, fűszerezzük. Kissé olajozott teflonban dermedésig sütjük, majd lefedjük, és meg 10 percig készre sütjük. Ha kihűlt, kisebb kockákra szeleteljük. A toastkenyeret apró kockákra vágjuk, és olajon aranybarnára pirítjuk. Az ecetből, sóból, cukorból öntetet készítünk, és az elkészített zsázsát megforgatjuk benne, majd hozzáadjuk a tojást és a pirított kenyérdarabkákat.

A pávaliliom igazi ékességét színpompás virágai jelentik. Jóllehet ezek egy nap (néhány óra) alatt elhervadnak, mégis sokáig gyönyörködhetünk e növényben, hiszen a száron több virág is fejlődik, amelyek nyáron egymás után nyílnak.

 Leírása: A Tigridia nemzetségnek számos faja létezik, többségük azonban apró virágokat hoz. Kivétel ezalól a Tigridia pavonia-Pávaliliom, melynek csodálatos virágai a 10-12 cm-es nagyságot is elérik. A mexikói felföldekről származó növényt 1796 óta termesztik Európában. A növény latin nevében a "tigris" szó szerepel, virágai azonban nem csíkosak, hanem a párduc mintázatához hasonlóan foltosak. A 'pavonia' elnevezés a latin 'pavo', azaz páva szót rejti magában. Ennek magyarázata, hogy a külső levélleplek pávatollra emlékeztetnek. A pávaliliom a Nősziromfélék (Iridaceae) nagy családjába tartozik. Erre utalnak a családra jellemző hosszú, kard alakú levelek, amelyekből azonban a pávaliliomon kevesebb fejlődik, mint botanikai rokonain. Virága: Az erőteljes virágszárak 30-50 cm hosszúra nőnek. Mindegyiken 4-6 virág található, amelyek egymás után nyílnak ki. Minden virágon három nagy külső, valamint három kisebb belső lepellevél található. A virágok vörös, lila, rózsaszín, fehér, sárga vagy krém színűek lehetnek. Némi hasonlóság fedezhető fel a pávaliliom és az egzotikus orchidea virágai között.

 Néhány jótanács a Pávaliliom cserépben való neveléséhez: Egy cserépbe több gumót ültessünk, március hónapban.Tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő képességű földet használjunk. A gumó méretétől függően 5-8 cm mélységbe ültessük. Óvatosan öntözhetjük. A földet mindig tartsuk enyhén nyirkosan, de soha ne áztassuk át teljesen. Mészmentes (forralt) vízzel öntözzük, és hetente egy alkalommal tápoldatozzuk. Fényigényes, de óvakodjunk attól hogy a talaj átforrósodjon. Július elején megkezdődik a virágzás ideje és szeptember végéig tart. Tovább gyönyörködhetünk a pompás színekben, ha a szabadban egész ágyást veteményezünk be, de nagyon vigyázni kell, hogy a talaj hőmérséklete ne emelkedjen túl magasra.

Utógondozása: A pávaliliom gumóinak élettartama több év. Virágzás után a levelek elhervadnak. A gumókat, miután kiszedtük a földből, szárítsuk meg. A kisebb oldalgumókat használjuk fel a tavaszi szaporításhoz. Ezek azonban nem száradhatnak annyira ki mint a régiek, ezért tartsuk tüllzacskóban, sötét szellős helyen. 8-10 C-on teletessük.

 Előfordulható betegségei: sárga levélcsúcsok, - amelyek a túlöntözés jelei. a virágrügyek elhervadnak a kinyílás előtt, - valószínű egy alkalommal túlságosan kiszáradt a talaj. a levelek elszáradnak, alsó részük kirojtosodik , - gombabetegségben, "szárazrothadásban" szenved a növényünk. A beteg növénytől szabaduljunk meg, a többit megelőzésképpen gombaölőszerrel kezeljük. a virágokon és a leveleken megjelenő szürke, nemezes bevonat a szürkepenész - Gombaölő szert kell alkalmaznunk.

Mint minden növénynek, a kaktusznak is szüksége van tápanyagokra. A sivatag talajának tápanyagkínálata általában elég szegényes, ezért a kaktuszok megpróbálják a meglévő kevésből a lehető legtöbbet hasznosítani. A kaktusznak - a többi növényhez hasonlóan – ugyanazokra az alapvető tápanyagokra van szüksége a táplálkozáshoz: nitrogénre, foszforra és káliumra. A nitrogén serkenti a növekedést, a foszfor a sejtépítést és a virágzás ösztönzését szolgálja, a káliumnak pedig a növény általános jó „ közérzetének „ javításában és az ellenálló képesség növelésében van szerepe. Ezenkívül – kis mennyiségben – nyomelemeket is igényel a kaktusz. Ezek közül a legfontosabbak a magnézium, a vas és a mangán, amelyek a klorofil képződését szolgálják. Ha a nyomelemek hiányoznak, a növény elsárgul, klorózisban szenved, ami a fotoszintézisben okoz zavarokat.

 A megfelelő tápanyagok: A fő tápanyagok, a nitrogén (N), a foszfor (P) és a kálium (K) arányát a szaküzletben vásárolható, kész trágyák csomagolásán ebben a sorrendben adják meg ( N-P-K ). Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy az összetett trágya a szükséges nyomelemeket is tartalmazza. Az ideális kaktusztrágyában a tápanyagok arányának 1:1:0,5 és 1:2:2 (N-P-K) között kell lennie. Nagyon fontos, hogy a nitrogén a foszforhoz képest kisebb vagy legfeljebb azonos mennyiségben legyen. Ezért a kaktuszoknak alkalmasabbak a virágos növények, mint a zöld növények számára készült trágyák. Nem szabad hinni annak, ha a csomagoláson az áll: kaktusztrágya. Inkább ellenőrizzük a trágya összetételét, ám ha ezt nem tüntették fel, akkor még véletlenül se vásároljuk meg!

A hét legfontosabb tanács a trágyázáshoz: 1.Válasszunk mindig a gyártó által megadott (vagy inkább kisebb) adagot. 2.Ne trágyázzunk közvetlenül átültetés után. A kaktusz számára az új földben lévő tápanyagok egy ideig elegendők. 3.Soha ne trágyázzunk a téli, nyugalmi időszakban. 4.A növekedési időszakban csak akkor kezdjük el a trágyázást, ha a kaktusz láthatóan kihajt. 5.Gyökérkárosodás esetén ne trágyázzunk! 6.Nem kerülhet trágya a kaktusztestre. Ha mégis előfordul, azonnal öblítsük le tiszta vízzel! 7.Mielőtt a kaktusz a téli nyugalmi állapotba kerül és az öntözést befejeztük, adjunk az utolsó öntözővízzel tiszta foszfortrágyát. Ez serkenti a jövő tavaszi virágképződést, persze csak akkor, ha a kaktusz már virágzóképes.

 Mikor ültessük át a kaktuszt?

A kaktuszoknál is serkenti a növekedést a rendszeres átültetés. Mivel azonban nincs szükségük a talajban magas tápanyagtartalomra, nem kell minden évben átültetni őket. - Általában 2-3 évente elegendő átültetni. Gyors növekedésű és nagy termetű fajoknál azonban előfordulhat, hogy idő előtt kinövik a cserepet, így hamarabb sor kerül erre. A legmegfelelőbb évszak: a tavasz vagy a nyár eleje, szükség esetén lehet nyáron vagy kora ősszel, de a kaktusznak a teleltetés előtt (október) már túl kell lennie az átültetés okozta nehézségeken. - Ha a cserépen, a földön vagy a kaktusz testének alsó részén és tövisein vízkő rakódik le. - Ha a gyökerek a cserép alján kibújnak. - Ha a termesztőközeg felszíne algásodik, vagy mohásodik. - Ha a kaktusz a kedvező körülmények ellenére sem növekszik tovább. - Ha a növényt súlyos mértékben kártevők támadják meg, különösen, ha viaszos pajzstetvekről, vagy gyökérkártevőkről van szó. - Amennyiben a nagytermetű kaktuszok (Cereus-fajok) már nem állnak elég biztosan a cserépben. Jó tanács: Soha ne ültessük át kaktuszainkat a téli nyugalmi időszakban. Vészhelyzetben (ha a kaktusz rothad) vegyük ki a növényt a cserépből, a gyökeret tisztítsuk meg, vagy távolítsuk el, a vágási felületet hadjuk megszáradni, majd a kaktuszt tavaszig hadjuk szárazon, és csak ekkor ültessük ismét cserépbe.

 Agyag- vagy műanyag cserép?

Az agyagcserép levegő és vízáteresztő, a termesztőközeg így hamarabb kiszárad: gyakrabban kell öntözni. A tápanyagok a cserép belső falára „mosódnak ki”, ezért a gyökerek is errefelé igyekeznek, nem fejlődik kompakt gyökérlabda. Előnye: a nagyobb növények agyagcserépben biztosabban állnak. A műanyag cserépben a föld jóval lassabban szárad ki, ezért kevesebbet és óvatosabban kell öntöznünk. A tápanyagok a termesztőközegben egyenletesen oszlanak el, ez a gyökérlabda igen előnyös fejlődéséhez vezethet.  Előnye: ha négyszögletes cserepeket választunk, igen kis területen nagyon sok kaktuszt helyezhetünk el, és zárt termesztőfelületet kapunk. Jó tanács: az új cserépnek valamivel szélesebbnek kell lennie, mint a kaktusztest átmérője, hogy öntözni tudjuk. A karógyökerű kaktuszoknak magasabb cserepet válasszunk. Az oszlopos kaktuszoknak sokkal nagyobb cserépre van szükségük, hogy megfelelő tartást kapjanak.

A megfelelő termesztőközeg

Hazájukban a kaktuszok igen különböző talajokban növekednek. Kultúrában igen rugalmas és sokféle közeget képesek megszokni. A kaktuszkedvelő hozzáértése nem elsősorban abból adódik, hogy a megfelelő termesztőközeget, ki tudja választani, inkább abból, hogy az adott közegben megfelelően tudja ápolni kaktuszait. - Humuszos és tápanyagban gazdag termesztőközeget igényelnek az epifitonok, Selenicereus, és a Phyllocereus. - Jó- víz és levegőáteresztő képességű termesztőközegre van szükségük a sivatagból és a sziklás vidékekről származó kaktuszoknak. Ilyen tulajdonságokkal azok a földkeverékek rendelkeznek, amelyek durva (folyami ) homokból, habkőkavicsból, lávakoromból, lavalitból, perlitből, agyaggranulátumból és csak kevés humuszból, kerti földből állnak. A kevésbé érzékeny fajok elviselik a magasabb humusztartalmú földet is. - Csak ásványi anyagokból álló termesztőközegre, mint a habkőszivacs, lavalit, valamint keverékek kvarchomokból, cseréptörmelékből vagy faszéngranulátumból az érzékeny, nehéz kaktuszoknak van szükségük. Ilyenkor azonban célzottan szükséges trágyázni.  - A készen kapható kaktuszföldek nagyon gazdagok humuszban és homokot, valamint sztiroporgolyókat tartalmaznak lazítóanyagként. A homok és kősivatagból származó kaktuszoknak ez nem felel meg, de számukra is megfelelővé tehetjük, ha még több homokkal és habkőkaviccsal lazítjuk. Jó tanács: A habkőkavics ideális közeg a kaktuszok számára. A termesztőközeget hosszabb ideig nedvesen tartja, és ezzel egyidejűleg jó levegőáteresztést is biztosit. Különösen előnyös, ha a vízellátást áztatással oldjuk meg. A habkőkavics teleszívja magát vízzel, a fölösleges víz azonnal lefolyik róla.

Hogyan foghatjuk meg a kaktuszt?

A kaktuszok ültetésekor mindig felmerül a kérdés: hogyan nyúljunk a hozzájuk? Íme, néhány ötlet: - Mielőtt kivennénk a cserépből, alaposan figyeljük meg a töviseit. Egyes tövisek, ha megnedvesítjük őket, kissé megpuhulnak és hajlékonnyá válnak. Ilyen esetben kesztyűvel, vagy ronggyal nyugodtan hozzányúlhatunk a növényhez. - A kemény és horgas tövisűeket hungerocellel, vagy papírral és kesztyűvel foghatjuk meg. - Amennyiben a kaktuszt egy fogóval szeretnénk megfogni, különösen a puha „húsú” fajoknál nagyon finoman, érzéssel dolgozzunk, nehogy a kaktusz megsérüljön. - Aki már gyakorlattal rendelkezik a kaktuszok ápolásában, tudja, hogy hová és hogyan nyúlhat. Egyes fajokat a kaktuszspecialisták puszta kézzel is meg tudják fogni, mégpedig úgy, hogy a töviseket a megfelelő irányba simítják, és ezután óvatosan megfogják a kaktusztestet.

 Hogyan vegyük ki a cserépből?

Ügyeljünk arra, hogy a gyökérlabda átültetés előtt mindig száraz legyen. Így könnyebben kivehetjük a kaktuszt a cserépből, megelőzhetjük az esetleges fertőzéseket, ha a gyökerek az átültetéskor megsérülnének. Így vegyük ki a kaktuszt a cserépből: - Az agyagcserepet enyhén ütögessük meg, hogy a gyökérlabda kissé meglazuljon, majd egy fapálcával a cserép alsó nyílásán át óvatosan toljuk ki a gyökérlabdát. - A műanyag cserepeket kissé nyomkodjuk, majd ütögessük meg, hogy meglazítsuk a gyökérlabdát. Ezután egy tüzdelőfával oldalt alulról toljuk ki a kaktusztestet. - Ha a cserép átmérője nagyobb, mint a kaktuszé: tartsuk a cserepet fejjel lefelé, és a cserép szélét óvatosan ütögessük meg, tegyünk alá egy edényt vagy ládát, amibe a kaktusz beleeshet. Ha ezekkel a módszerekkel sem sikerül a kaktuszt kivenni a cserépből, nincs más hátra, mint az, hogy a cserepet óvatosan széttörjük vagy szétvágjuk. Vigyázat: a műanyag cserepek vágott szélei nagyon élesek!

Mit tegyünk ültetés előtt?

Ha a kaktuszt már kivettük a cserépből, a következő lépés a gyökérlabda megtisztogatása, vagyis távolítsuk el az idős, elszáradt és elrohadt gyökereket és az elhasznált földet. Az idős, elrohadt gyökereket és a frissen fertőzött gyökereket az egészséges gyökérszövetig vágjuk vissza. Az elhasznált földet távolítsuk el. Ez kemény, durva, tele van vízkőlerakódással, dohos szagú és algás, vagy mohás a felszíne. Ha a gyökérlabda teljesen egészséges és a föld sem használódott el akkor elég, ha a kezünkkel enyhén megdörzsöljük a gyökérlabda felszínét. Ezután a fellazult földet rázzuk le és a kaktuszt már el is ültethetjük.

Ültetés

Ha előkészítettük az új cserepet és a termesztőközeget (ez legyen viszonylag száraz ), akkor el is kezdhetjük: - A cserép alsó kifolyónyílását kaviccsal vagy cserépdarabbal zárjuk le. - A cserepet (félig-háromnegyedig, a gyökérlabda nagyságától függően) töltsük fel friss földdel. - A föld közepébe formáljunk, mélyedést, és a kaktuszt ugyanolyan mélyre ültessük, mint ahogy az előző cserépben állt. - A cserepet töltsük fel földdel, és körben enyhén nyomkodjuk le a gyökérlabda és a cserép széle között. - Ha a cserepet a földhöz vagy az asztalhoz ütögetjük, földet berázzuk a gyökerek közé. - A cserepet egészen a felső széléig töltsük fel földdel, le fog süllyedni az első öntözés után. - Érzékeny kaktuszfajtáknál érdemes a cserép aljára – durva szemcsés anyagból – drénréteget helyezni. A gyökérnyakat is ágyazzuk ilyen durva szemcsés, jó vízáteresztő képességű közegbe, hogy pangó víz ne alakulhasson ki. Jó tanács: Az átültetés után a kaktuszt legalább egy hétig ne öntözzük. Óvjuk a tűző naptól! Szükség esetén árnyékoljuk.

A szikes puszták fehéren világító szikpadkáinak, szikfoltjainak gyér növényzetét, a sziki mézpázsit, a bárány paréj, a sziki üröm és legismertebb gyógynövényünk, az orvosi székfű közismert nevén kamilla alkotja. A botanikusok Chamomilla recutita néven ismerik, de használatos még a régebbi elnevezése, a Matricaria chamomilla is. Hazánkban kamillatermesztéssel a szikes területeken foglalkoznak, hiszen jellegzetes sziki növény. Sótűrése kiváló.

 Rövid gyökeréből a kamilla 20-50 cm magas szárat növeszt, amelyen kétszer-háromszor szárnyalt levelek vannak. A hajtások csúcsán egyesével ülnek a virágzatok. Egy virágzat sziromnak látszó fehér nyelves virágokból és körülbelül 400 sárga csöves virágból áll. Májustól júniusig virágzik. A kaszat termés igen kicsiny, körülbelül 20 000 mag tesz ki 1 grammot. Dísznövényként szeptemberben olyan helyre vessük, ahol kevésbé tapossák le. Virágszőnyege szép látványt nyújt. Miután nem kezelhető gyepként, a gyomosodás kivédése kemény munkát igényel.  A gyógyászatban a szárított virágzatokat használják fel, hivatalos neve: Chamomillae flos (Flores chamomillae). A kamilla illóolajának (Aetheroleum chamomillae) fő hatóanyagai a matricin, amazulén és a bisabolol. Vagyis az α-bizabolol (15-40%), bizabolol- származékok, valamint a vízgődesztilláció során a matricinből képződő kamazulén (3-5%) és spiroéterek. A kamilla fontosabb hatásai közül a baktericid, gyulladáscsökkentő, sebsarjadzást elősegítő, fekélyellenes, görcsoldó és nyugtató hatások emelhetők ki. A sziki kamilla illóolajában az egyik gyulladáscsökkentő és fekélyellenes hatásáért is felelős komponens, a bizabolol fordul elő jelentősebb koncentrációban (többszöröse annak, mint amennyi a vetési és termesztett kamillákban található), A vadontermő fajtáknak azonban a hajszálérszűkítő amazulén tartalma alacsony. Az 1970-ben állami elismerést kapott a Bk 2 poliploid és Soroksári 40 diploid fajták már az igényeknek megfelelő olajösszetételűek. A magyar kamilla a világpiacon is előkelő helyet foglal el.

 A kamilla akkor gyűjthető, ha fészkes virágzatának csöves virágai már sárgák, a fehér nyelves virágok pedig vízszintesen állnak, és hullik a virágpor. A leszedett virágokat száraz, hűvös, sötét helyen szárítjuk. A száras növényt is begyűjthetjük. Ekkor a gyökereket, elbarnult részeket el kell távolítani. Csokorba kötve, fejjel lefelé felfüggesztve szárítható. Már kb. egy hét után kiszárad. A száraz növényt vágjuk 10 cm-es darabokra. Napi dózisa 3g, készíthetünk belõle fõzetet és forrázatot is attól függõen, hogy hogyan akarjuk alkalmazni. Forrázata Görcsoldó. Jó szorongás ellen is. Külsőleg sebek, bőrfekélyek és kötőhártya-gyulladás kezelésére alkalmazható.

Az egzotikus növényekért sokan rajonganak a világon, és közülük is főleg azokért, amelyeknek különös és egyedi kinézetük van és különleges képességekkel rendelkeznek. A Kancsókák nem-csak meglepően néznek ki, de van egy nagyon fontos tulajdonságuk is, elfogják a rovarokat és megemésztik őket. A cikket olvasva többet tudhatunk meg ezekről az érdekes növényekről: felfedezésük és nevük kalandos történetéről, megtudjuk hol élnek, hogyan fogják a rovarokat és hogyan tarthatjuk őket otthonunkban.

 Egy kis történelem: Az első feljegyzés a történelemben a Kancsókáról (Nepenthes) 1658-ból, Madagaszkár francia gyarmat kormányzójától származik. A növényt Anramitaco-nak nevezte el, ezt ma N. madagascariensis néven ismerjük. Amikor 20 évvel később újabb fajt fedeztek fel, (N. distillatoria) azt hitték a növény direkt az embernek állítja elő - desztillálja - a kancsóiban az ivóvizet. Az utazók gyakran ittak is a kancsókból, ha más édesvíz forrás nem állt rendelkezésre. Érdemes megemlítenünk még egy szerencsétlen történetet, amely választ ad arra is, miért hívják a Kancsókák családját Nepenthes-nek. 1690-ben a G.E. Rumphius természetrajongó és szakértő, 6 kötetes kéziratában a Herbarium Amboinensis-ben megemlít két kancsóka fajt is Cantherifera-nak nevezve őket. A kézirat sorsa kalandos, a szerző megvakul és mások segítenek a kézirat befejezésében, de még elkészülte előtt az illusztrációk fele odaveszik egy tűzesetben. Mikor a kész művet éppen hazaszállítanák Hollandiába, a hajót a Franciák elsüllyesztik. 5 évvel később a könyvet újra papírra vetik, de hazájában még 45 évig nem publikálják, ami alatt Linnaeus megalkotja a fajok nevezéktani szabályait és a Természet Rendszere című könyvét, a Kancsóka féléket Nepenthes néven publikálva.

   Hol élnek ezek a növények? A Kancsóka féléknek 86 faja ismert, trópusi éghajlaton, Dél-Kelet-Ázsia, Észak Ausztrália, Madagaszkár dzsungeleiben élnek, de a legtöbb Malajziában, Borneón (34 faj) és Szumátrán (26 faj). Létfeltételük a magas páratartalom. Tápanyagszegény körülmények között is megélnek, mivel képesek az elfogott rovarok megemésztésére, és a tápanyagaik kivonására. Többnyire kúszónövények, de néhány fajta egyhelyben él. Úgy is hívják őket, hogy majompohár, mivel a majmok alkalomadtán kiisszák a kancsó tartalmát. Általában a Kancsókákat két csoportra szokták osztani, alföldi és felföldi tipusokra. A felföldiek hegyvidéken élnek és szükségük van arra, hogy a hőmérséklet lecsökkenjen esténként. Ezeken a hegyvidékeken egyébként nincs olyan trópusi forróság mint azt gondolnánk, 10-20˚C az általános. Az alföldi fajoknak viszont 20-30˚C között hőmérséklet az ideális. Az alföldi fajoknak nem kell az esti hőmérsékletcsökkenés. Persze vannak köztes fajok is, amelyeknek a két élőhely viszonyainak keverékét is elviselik.

   A kancsócsapda működése A Kancsókák passzív csapdával fogják meg az áldozatot. Kancsó formává alakult leveleket használnak vonzó illatanyagokkal és színekkel, hogy elkápráztassák és odacsábítsák az áldozatokat. Különös kancsóik és húsevő természetük miatt olyan értékesek a gyűjtők számára. A levelek csúcsán indák nőnek, melyekkel a növény először megkapaszkodik. Ezek a végükön megduzzadnak, és ideális körülmények között színes levegővel teli kancsókat képeznek. A kancsók hamarosan saját emésztő folyadék kiválasztását kezdik meg, és egy szintig feltöltődnek. Általában a növény aljáról származó kancsók testesebbek, a rajtuk található "szárnyak" - melyek föntről lefelé párhuzamosan futnak - nagyobbak. A feljebb található kancsók általában keskenyek, nyílástól lefelé szűkülnek. A felső és alsó kancsók néha abból is megkülönböztethetőek, hogyan csatlakoznak az indához. Ha elölről, akkor alsó, ha hátulról, akkor felső a kancsó, bár ez a szabály nem alkalmazható minden Kancsóka fajtára. A Kancsókák fedője nagyban különbözik egymástól méretben és alakban. A fedő néha mint esernyő működik, távoltartva az esőcsepeket, nehogy belessenek az emésztőnedvekbe és felhígítsák azokat. Ugyanakkor a fedő mint leszállópálya is funkcionál az elővigyázatlan rovarok számára, amelyeket a kancsó odavonz. A fedő a kancsó szájának a hátuljához csatlakozik, amelyet a perisztoma nevű gallér vesz körül. Ez néha kiterjed a kancsó szájának belsejébe is, megakadályozva a rovarokat a menekülésben. A fedő és a kancsó találkozásánál található egy hátranyúló apró nyúlvány, sarkantyú is. Az emésztőnedvek baktériumokat is tartalmaznak, amelyek segítenek az áldozat feldolgozásában. Ezek a nedvek fajonként különböznek, lehetnek olyan hígak is akár a víz, vagy nagyon sűrűek és ragadósak is.

 Hogyan tartsunk otthon kancsókákat? A Kancsókák tartása elterjedt a húsevő növényeket gyűjtők körében. Fajonként különböző törődést igényelnek. A megfelelő gondozást általában gyönyörű kancsókkal és egészséges növekedéssel hálálják meg. Ha nem gondoskodunk róluk megfelelően, az a csökevényes hajtásokból, az elhaló kancsókból állapítható meg. Általánosságban elmondható, hogy könnyű a Kancsókát lakásban tartani, csak a megfelelő hőmérsékletről és páratartalomról kell gondoskodni. Egy florárium, kiszuperált terrárium vagy akvárium kivállóan gondoskodik a szükséges páratartalomról. Táptalajnak használjunk Novobalt tőzegmohát, ezt a bomlása miatt 2-3 évente cserélni kell. Amikor beültetjük a növényt, adjunk egy kis vizet az egyes kancsókba, mert szállítás és ültetés közben az emésztőnedvek kifolynak, ami gyakran a kancsók elszáradásához vezet. A vízzel feltöltés segít ezen. Természetes folyamat, hogy a levelek és kancsók idővel elhalnak, ezeket érdemes levágni. Csak tiszta esővizet, desztillált vizet vagy forralt és lehűtött vizet használjunk az öntözéshez, soha se csapvizet. A növény földje mindig legyen nedves, nem szabad, hogy két öntözés között kiszáradjon. Öntözzük alaposan, de tápoldatozni nem szükséges, esetleg minimális mennyiséget használhatunk, mert lelassítja a kancsó képződést. A legjobban bevált 10%-nyi (az emésztőnedvhez képest) vízzel higított főtt tojás sárgája fecskendezése a kancsókba.

 Szaporítás dugványozással A gyorsan növő Kancsókafajok könnyedén kinövik a rendelkezésre álló helyet. A megoldást az jelenti, hogy a növényt visszavágjuk. Ilyenkor hamarosan egy új hajtás keletkezik. Ha két hajtásunk van, akkor vágjuk le a nagyobbat, és hagyjuk a kisebbet megnőni, ez biztonságosabb a visszavágásnál. Mindig használjunk éles és steril szerszámot a vágáshoz, az ejtett sebhelyet lehetőleg gombaölővel kezeljük. A levágott részek felhasználhatóak dugványként, általában több új növényt is nevelhetünk egy levágott hajtásból.

Szaporítás magról: A Kancsókák kétlaki növények, tehát csak akkor hoznak termést, ha hím és nőivarú növényünk egyszerre virágzik. A kis virágoknak nincsenek szirmaik, 4 csészelevél és porzók vagy termők találhatóak a virág közepén. A virágok nem mutatósak, a Kancsókákat csak a kancsók szépsége miatt tartjuk. A him-/nőivarú virágok aránya 75%:25%, tehát a nőivarú növényekből nincs annyira sok a Kancsókák világában. A magokat kezeljük gombaölővel ültetés előtt. A hőmérséklet a felföldi vagy alföldi növényeknek megfelelő, a páratartalom minimum 80% kell legyen, és a magok kevesebb mint 2 hónap alatt csíráznak. Hagyjunk 5cm-t a magok között. Csak akkor ültessük át kis növényünket ha már 5 vagy több levele van. Egyébiránt a fiatal növények ugyanolyan gondoskodást igényelnek mint a felnőttek, kivéve, hogy több fényt kívánnak.

  Honnan szerezhetünk be ilyen növényt? Eladó Kancsókákat itthon a kertészeti és dísznövénykiállításokon járva lehet találni, ahol kb 1000-1500Ft-ért kaphatunk egy apró növényt, mely valószínűleg Hollandiából származó hibrid. . Aki különlegesebb növényt szeretne, vagy húsevő - azaz rovaremésztő - növényekkel komolyan szeretne foglalkozni, annak mindenképpen érdemes belépnie a ZOOFAG-KLUB-ba, amely a húsevő növényeket kedvelők szervezete. Külföldről is minden bizonnyal szintén rendelhetünk Kancsóka különlegességeket, bár az kérdéses, hogy a szállítást kibírják-e. Magokat viszont talán érdemesebb vásárolnunk, 1 USD áron egy kis csomagnyit rendelhetünk az alábbi linken: The CP Jungle - Carnivorous Plant Nursery